Nagy Nikolett - pilates, gyermekjóga és loveyourbelly oktató

Mondhatnám, hogy egészen gyermekkorom óta életem része a mozgás, de nem. Iskolás éveim alatt kimondottan ódzkodtam a testnevelés óráktól - gerenda, kötélmászás, zsámolyugrás - nem tudtam eléggé azonosulnia a tantervi követelményekkel. Ma már tudom, hogy nem a mozgás iránti ellenszenv volt az oka, hanem az eszközök, amivel a mozgást megpróbálták megszerettetni velem. Szerintem, ha valamit nem érzel igazán a sajátodnak, nem is tudsz kiteljesedni általa. Ennek ellenére, hogy jutottam el odáig, hogy ma már közel 14 éve mindennapon részévé vált a mozgás, a pilates? Tizenévesen, identitáskeresésem közepedtén kezdtem el látogatni a fitnesztermek óráit, ahol a tipikus alap mozgásformákkal - step, aerobik, zsírégető – ismerkedtem. Akkoriban jelentek meg hazánkban az első képzett pilates oktatók, akik egy teljesen ismeretlen szemléletet hirdetve próbáltak érvényesülni. Volt szerencsém elmenni egy órára és onnantól kezdve az volt az egyetlen óratípus, amire elmentem. Az első találkozás után tudtam, hogy ezt kerestem, ez az én mozgásom, mert nem csak a testemre, de a lelkemre is hatott. Valószínűleg ez nem történt meg a korábban kipróbált mozgásformáknál, amik ugyan megdolgoztatták a testem, de nem adta meg azt a pluszt, amit megtapasztaltam a pilates által. Onnantól kezdve két éven keresztül rendszeres gyakorlója lettem a módszernek és kitartóan látogattam az órákat. Két évnyi tapasztalattal a hátam mögött határoztam el, hogy nem csak gyakorlója, de oktatója is szeretnék lenni a módszernek és 2007-ben sikeres vizsgát tettem. Azóta rendszeresen oktatok, előnyben részesítve a kis csoportos órákat és a személyi edzést, ahol mindenki a saját képességeinek megfelelően fejlődhet.

2010-ben a felnőtt oktatás mellett kezdtem el nyitni a gyermekek irányába is és 2011-ben gyermekjóga oktatói végzettséget szereztem. Az ELTE fejlődés és klinikai gyermekpszichológia szakát sikeresen teljesítve, gyermekpszichológus diplomát szereztem. Érdeklődésem egyik központi témája a gyermekkori mozgáskoordináció szerepe a részképességek fejlődésében. A gyermekkori mozgás megfelelő ütemű, idejű fejlődése döntő a magasabb kognitív funkciók fejlődésében, a megfelelő idegi kapcsolatok kialakulásásban, integrációjában, így a későbbi részképességek, mint például az olvasás, írás, figyelem, kommunikáció megfelelő szintű fejlődésében. Erre alapozva a gyermekjóga foglalkozásokat, olyan képességfejlesztő gyakorlatokat végzünk, amely elsősorban a mozgás koordináltságát igyekszik fejleszteni, ezáltal erősítve a két agyféltek közti kapcsolat. Másik általam előnyben részesített terület a koraszülöttek idegrendszeri fejlődésének elősegítése, és a hiányzó vesztibuláris ingerlés anya-baba együttes mozgásán keresztüli pótlása, melyet jelenleg baba-mama pilates keretén belül valósítok meg.